X-embörök 1-5.

Használt képregény

6.000 Ft

Csak 1 maradt készleten

Leírás

Szerzői Kiadás
2013
Szín: színes
Formátum: puhaborítós
Oldalszám: 32/szám

Tartalom
Az X-Embörök egy magyar képregény. 2003-ban, számos korábbi félretett vagy befejezetlen projekt után, kezdte el megalkotni a szegedi Rozgonyi Zalán, Szabó Gergő és Váradi Gábor, részben az X-Men képregény egyfajta paródiájaként, mindezt szegedi háttérrel és helyszínekkel összehozva. 2011-től nyomtatott formában olvasható.
A Kivételös X-Embörök – képzeld el, milyen lenne, ha az emberfeletti képességek Magyarországon is megjelennének! Mi elképzeltük. A gondoltakísérletet dokumentáltuk. Lerajzoltuk. Ti elolvassátok. Ugye?

A ’80-as évek vége óta tartó hosszú nyugalom után a Gonosz újra mozgolódni kezd. Xavér Károly megérzi a közelgő veszélyt, ezért elővigyázatosságból összehívja az X-Embörök régi csapatát. Okkal, hiszen régi ellenfele (és barátja), Mágnesvas úgy döntött, hogy az élet nem azt dobta neki, amire várt – inkább kezébe veszi a dolgok irányítását, hogy egy ördögi terv segítségével hatalomra és befolyásra tegyen szert. Senki sem tud róla, hogy egy titokzatos, szintén sötét erő segíti munkájában, a háttérből mozgatva a szálakat, borsot törve a frissen újrainduló X-Embörök orra alá. Vajon mi a célja, és hova vezet mindez?

A csomag tartalmazza az X-Embörök – A gonosz két útja teljes sorozatot, ami összesen 5 számot jelent.

További információk

Tömeg 0,5 kg
Csomagolás

Nincs

Brand

Magyarkiskiadok

Szerzoi

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„X-embörök 1-5.” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük